Kötelező darab

orultnok

 

Őrült nők ketrece… mikor láttam először? Négy éve. A bemutató után nem sokkal. A Stohl mindig nagy kedvencem volt. Elfogultságig. Szerintem ez a Művész az egyik legnagyobb színész manapság.
Emlékszem anno az előadás után, tenyérizzadva vártam, hogy az ismerős által leszervezett szelfizés megtörténjen. Vicces volt.
Arról még nem nagyon írtam eddig, hogy szeretem a parókákat. Akkor is az volt rajtam. Barna, hosszú. Ott tébláboltunk Adri barátnőmmel, hogy majdcsak sorra kerülünk. Nem szeretek tolakodni. Kivárom. Vagy továbbállok. Sokan álltak körülötte, úgy döntöttünk, elengedjük a fényképet. Aztán egyszercsak ott állt velem szemben. Kedvesen mosolygott, én pedig mondtam, hogy én vagyok a protekcios szelfis. Nevetett. Neki szőkét mondtak.
Így kezdődött.
A darabot valaki látta már közületek? Hogy tetszett? Nekem nagyon. Kötelezővé kellene tenni a megnézését. Amúgy is liberális vagyok. Embereket szeretek. Nemi identitástól teljesen függetlenül. A szeretés képesség isteni adomány. Így képzelem. A szeretet tárgya pedig annyira mindegy. Az előadás percről percre nyűgöz le… gyors egymásutánban sodródunk a nevetésből a torokszorító döbbenetig. Azt tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy a tánckar tagjainak olyan gyönyörű lábaik vannak, hogy nem lehet mást nézni.
Azt hogy a Stohl egy zseni, azt tudtam, de ebben a darabban annál is több. A sokadik előadáson is elhiszem minden mozdulatát, szavát.
De nem csak Őt kell megemlíteni. A színlapon szereplő összes művész csoda. Az Alföldi rendezés pedig tűpontos, hatásos és élvezetes.
Most értem haza a színházból. Lehet csak reggelre állítom be a megjelenést, de tudnotok kell, hogy a hatása alatt vagyok.
Ne haragudjatok, ha nagyon ömlengtem.! 🙂
Ha tehetitek, nézzétek meg! Jó szívvel ajánlom!