Kortalan szépség

fokep

Valóban létezik kortalan a szépség?

Sharone Stone szerint nem létezik kortalan szépség. Pont az a nő mondja ezt, aki egész életében szépségideál volt, így joggal hihetjük azt, hogy tényleg lehetetlen mindig szépnek lenni. Én úgy gondolom, hogy azért számtalan olyan tényező van, ami segíthet a kortalan szépség kialakításában.

andie-macdowellAz 56 éves színésznő szerint ő mindig próbálta magát kívül és belül is a korához képest jól tartani. Szerintünk nagyon jól sikerült neki, ám ő még sem elégedett teljesen. Persze, a szépség mindenki számára mást jelent, és minden korban is más volt az ideális nő.

Andie MacDowell teljesen másként gondolkozik, mint Sharon Stone. Szerinte ugyanis létezik egy napi vagy heti rutin, amit ha rendszeresen elvégzünk, évekig, sőt évtizedekig szépek lehetünk. Ő a jógára, a gőzfürdőre, a kókuszolajra és az elliptikus trénerre esküszik így 57évesen. Vajon ezek a praktikák beválnak 20, 30, vagy akár 40 évesen?

20-as évek tájékán

20Ahogy kilépsz a tinédzser korból, a hormonjaid elkezdenek még inkább dolgozni. Ez természetesen meglátszik az arcbőrödön is, és ennek nem tesznek jót az átmulatott éjszakák. Érdemes ilyenkor kialakítani egy olyan rutint, ami hozzájárul ahhoz, hogy szépnek lásd magadat. Állapítsd meg a bőrtípusodat, és kezdd meg az ehhez kapcsolódó bőrápolást. Ehhez természetesen elengedhetetlen egy jó kozmetikus, aki mindenféle tanáccsal ellát. Akármilyen furcsa, de ebben a korszakban a fényvédő krém lehet a legjobb barátod. A hosszúra nyúlt éjszakázások legjobb ellenszere, ugyanis megtartja a bőr rugalmasságát. A heti háromszori testmozgás ajánlott, de az a legjobb, ha naponta minimum fél órát mozogsz. Legyen szó jógáról, futásról, konditeremről vagy táncról, fontos hogy kicsit kiszakadj a mindennapok körforgásából. Később még megköszönöd magadnak ezeket a fárasztó perceket. Plusz, ne csak gyors éttermekben ebédelj, és ne egyél sok előre gyártott élelmiszert. Lehet, hogy finomak és azonnal elérhetőek, de inkább erőltesd meg magad, és főzz valami finomat!

30-as évek kezdetekor

30Az első ráncok. Sok nő nézett sóhajtozva a tükörbe, miután a 30-as éveiben meglátta az első ráncait. Egyáltalán nem kell megijedni tőlük! Ezekkel leszel egy egész, ezek a kis apró archibák teszik fel a pontot az i-re. Ebben az időszakban nagyon fontos, hogy hidratálj, és nagyobb figyelmet fordíts a szem alatti területedre. Nem is gondolnád, de egy hatalmas napszemüveg sokat segíthet abban, hogy védd az arcodat. A 20-as éveidben megszokott fényvédő krémet semmiért se cseréld el, csak napos időben egészítsd ki egy UVA és UVB szűrővel ellátott napszemüvegre. Ha nagy felületet takar, akkor sokkal jobban véd. A legtöbb nő ilyenkor már anyuka is, így nem biztos, hogy időt szán magára. Ezt soha ne tedd! Foglalkozz persze sokat a csemetéiddel, de a mozgás és az egészséges étkezés maradjon mindig a szemed előtt. Egy szép és boldog anyuka mindenkinél ragyogóbb!

40-es években

40Sok nő ekkor tudatosul az öregedés fogalmával. Míg a 30-as éveik során minden apró ráncnál mosolyogtak, beletörődtek abba, hogy elmúlt felettük az idő, de mégis úgy voltak vele, hogy azért ők még fiatalok. Nem szabad elkeseredni, hiszen a 40 az új 30! Nem is gondolnátok, de a fényvédő krém még a 40-es években is remekül teljesít, igaz, ha lehet, most már válassz másikat, ugyanis a bőröd tónusa számtalan változáson ment keresztül az elmúlt 20 év során. Ne félj megújulni! Próbálj ki új trendeket, frissítsd fel a ruhatáradat és szervezz programokat. Ne ijesszen meg a 4-es szám! A hidratálás még mindig elképesztően fontos, nem csak kívülről, hanem belülről is. A napi folyadékbevitel 2-3 liter között legyen és a legjobb, ha mindig tartasz magadnál egy hidratáló krémet a táskádban.

Azt viszont hozzá kell tennünk, hogy a szépség fogalma relatív, és minden nő a maga módján gyönyörű. A világ egyik leghíresebb szépségideálja, Marilyn Monroe szerint is a szépség és a nőiesség kortalan, úgyhogy hölgyeim, törődjetek bele, hogy mindannyian meseszépek vagytok!