Így szoktatnak rá az orrsprayre

3

 

Orr dugulás, befújás, minden nap, egyre sűrűbben. Ha hozzászoktatod magad, szinte lehetetlen orrspray nélkül élni… Le lehet erről az anyagról jönni? Mert rászokni annyira könnyű volt.

Tudjuk, hogy az ilyen cuccok hosszú távú használata nem tesz jót az orr nyálkahártyának, mégis, mikor egyszerűen nem jön levegő, vagy nem annyi amennyi kellene, kéznél van és olyan egyszerű használni. Ez a könnyű út, erre sodródik az ember.

Virág Levente vagyok, orrspray függő. Bizony én is bajlódok ezzel a problémával nap, mint nap.

Egy téli nap lettem figyelmes arra, hogy nem kapok futás közben elég levegőt. Akkor arra gondoltam, megfáztam. Volt otthon egy orrspray, befújtam, amikor nagyobb volt a gond.

Jaj, micsoda megkönnyebbülés.

Majd tavasszal kezdett derengeni, hogy még most is ugyanaz a helyzet. Egész nyarat így csináltam végig és már nem csak futásnál zavart, hanem elalvásnál is. Egyszerűen nem tudtam elaludni nélküle. Nyár végén meglátogattam a háziorvost, aki szintén orrsprayt javasolt. Vettem is egy olyat, amit ő ajánlott. Nagyon jól kidugult tőle az orrom, azonban arra lettem figyelmes, hogy egyre többet használom.

Amikor már nagyon idegesíteni kezdett a helyzet, elmentem egy szakorvoshoz. Rövid vizsgálat után jött diagnózis: allergia. Futószalagon kaptam a receptet is. Egy havi adag, próba cseresznye alapon. Nagyon örültem! Itt a megoldás. Hamarosan vége a megpróbáltatásaimnak, gondoltam.

Elhasználás után visszamentem a dokihoz, „sajnos semmit sem ért a cucc” mondattal. Következő forduló: új recept, megint egy havi. Kicsit kevesebb lelkesedés, de azért a remény hal meg utoljára alapon bíztam az orvosnőben. Kiváltottam a receptet.

Semmi haszna. Vissza az orvoshoz, következő kőr, következő recept. Éreztem a never ending sztori forgatókönyvet. Hát gondolod, hogy kiváltottam… Hihetetlen ez a módszer, ez tényleg van, akinek segít? Valóban van olyan ember, aki ezt végigcsinálja? Hány forduló szükséges, hogy teljesen véletlenszerűen megtaláljuk a megoldást?

Na de ha allergia, akkor irány egy Allergia vizsgálat es meglesz a megoldás!!! Haha, gondoltam, intéztem is azonnal. Elektrolízis , 400 fele anyag , tutti meglesz a kiváltó ok. Hát az elején megdőlt az elmélet. A műtött kezem miatt nem lehet bízni az eredményben. Kellett nekem fém a kezembe…

Szóval nem jutottam előre. Kicsit kezdem feladni a küzdelmet. Persze ez kb fél év volt az életemből. Ma is orrspray- t használok este, hogy tudjak (és persze a feleségem is tudjon) aludni.

Par napja olvastam egy barátom facebook posztjában , hogy ő véglegesen letette! Szóval nem vagyok egyedül az univerzumban ezzel a gonddal. Felhívtam, beszélgettünk. Az átállásra 3-4 hetet mondott. Minden átmenet nélkül, egyik napról a másikra megvonás. Borzasztó, azt mondta, néha kibírhatatlan. Kiszáradás –torka és a szája tájékán-, iszonyat hangos horkolás kíséri a gyógyulás útját. Igaz, nála sokkal durvább volt a helyzet, több min 7 éve függő volt, heti min 1 tégelyt fogyasztott!!!

Teljesen hozzászokott a szervezete!

Tünetek: hirtelen orrvérzés a nap bármely szakában, óránkénti befújás, az életének minden helyszínén egy elfekvő orrspray… Ténylegesen a kocsijában, a táskájában, zakózsebében, a sportszerei között, azaz szinte mindenhol tartott egyet. Egyetlen okból: bármikor elérhető legyen a szer.

Amikor a döntést meghozta, 14 nem üres tégelyt dobott ki.

Néha le kell süllyedni a tó legaljára, annyira, hogy már ne kapj levegőt és végre észrevedd, hogy vízben vagy!

Szóval döntöttem, belevágok a gyilkos három hetes elvonóba! Nem akartam megvárni, hogy elérjek még a tó közepére se. Nem nagyon láttam amúgy sem mást megoldást, ráadásul az élő példa szerintem mindig nagyon meggyőző. Nem véletlenül nyomják a reklámokban is a „Ritának is sikerült 5 hét alatt lefogynia 40 kilót” dumát. Ráadásul, az, hogy személyesen is ismerem „Ritát”, még hihetővé is teszi a történetet. Miért is hazudna nekem?

Jelentem hét napja tiszta vagyok.

Nem volt annyira szörnyű, mint amire ezek után számítottam. Mondjuk, nem is voltam annyira mélyen, mint a példamutató barátom. Feleség is kibírta, remek módszer például, hogy ő alszik el hamarabb. Néha, még most is bedugul az orrom, de megállom, kitartok, és NEM fújok!!!

Ez az igazi megoldás! Én megtaláltam és most elmontam neked.

Ha van ismerősöd, aki hasonló gondokkal szenved, oszd meg vele te is történetünket.

Reméljük, élő példánkkal segítünk neki is leállni az anyagról… nekem pedig …. szurkoljatok!