Egy hét a gerincklinikán – 2.rész / Újra otthon

gerinc2-viraglevente6360

Mit változtasson meg egy gerincsérves sürgősen az életében?! Erről szeretnék írni, most, hogy kijöttem a kórházból. Elmondhatatlanul hiányzott már az eddigi életem. Főleg az utolsó két nap volt egyre erősebb az érzés, a vágyakozás minden otthoni dolog után. Visszatekintve a múlt hét eseményeire, az első pár nap csak a fájdalom uralta a testemet és a lelkemet. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra mikor lesz már jobb. Ennyi fájdalomcsillapítót szerintem tíz év alatt sem szabadna beengedni a testünkbe, amit egy hét alatt kaptam. Milyen jól is esett… J Csak ezen tünetek elmúlása után tudtam másra is koncentrálni, azaz a folytatásra.

Hogyan is tovább? Volt időm gondolkodni rajta, mégis úgy érzem, hogy nem lehet ezt eltervezni előre.  Sok mindent meg kell változtatnom életemben, a szokásaimban, az biztos. Erről külön előadásokat tartottak különböző szakemberek a kezelés részeként, azonban mivel mindenki élete más, ezt saját magunknak kell megkoreografálnunk. A legfontosabb, amire fókuszálnom kell innentől, hogy ne kerüljek újra ilyen helyzetbe!

Minden nap kell gyógytornáznom ébredéskor. Ezzel fog kezdődni a napom, kötelező jelleggel. Ismét rájöttem, hogy bizony nélküle nem megy. Már nem. Többet nem követem el azt a hibát, hogy elhanyagolom.

Mozdulataimat áttervezem. A kialakult, megszokott előre hajlások, gerincet jobban megterhelő mozdulatokat kiiktatom, minimalizálom. Hát ezen nagyon dolgozni kell, mert rengeteg ilyen van.

Utazáskor, a kocsiba ki – beszállás sem esik olyan jól, ami azt jelenti, hogy azon is változtatni kell. Ez nagyobb falat, de majd átgondolom, hogyan oldjam meg hosszútávon. Jó alternatíva a villamos, de valljuk be télen nem annyira vonzó.

Munkahely: széket félreteszem, térdeplőt előtérbe helyezem. Folyamatos felállás és nyújtózkodás. Tudtátok, hogy egy rossz pozícióban üléskor egyes csigolyák 4x annyira terhelődnek, mint álló helyzetben? Ilyenkor veszélyben lehet a nyaki rész is, ha azt is huzamosabb ideig rossz pozícióban tartjuk. Ne felejtsük el, a legtöbb időt már ezen a helyen töltjük.

A sportolás fontos, ezzel sosem volt gond, előtérbe helyezem azonban az úszást, háttérbe pedig a kispályás labdarúgást. Későbbiekben játszhatok még az orvos véleménye szerint, nem kell lemondanom róla teljes mértékben, ami nagyon jó hír. Persze a színvonal már…

A legnehezebb szerintem az elfogadás. Elfogadni ezt az állapotot, amit még negyven éves korom előtt sikerült elérnem. Szóval az eddigi életem már nem a mostani életem (hiába is hiányzik annyira…). Az emberek amúgy is változnak, ezt már az 5 éves kislányom is tudja. Itt az ideje nekem is megtenni újra, immár tudatosan. Túl teszem magam rajta és ezzel együtt teljes és boldog életet fogok élni. Simán lehetséges! Én már el is kezdtem!

Szép napot!